Újra találkoztam Istennel 30 év elteltével, 43 éves koromban. Az eddigi életem, Isten keresése tévutakon futott és ez a pokolba vezetett.
Kilencen vagyunk testvérek, én a nyolcadik gyerek vagyok. Szüleim római katolikus hitben igyekeztek Isten szeretetére és félelmére tanítani, s többé-kevésbé sikerült is. Első áldozásommal úgymond befejeződött az Egyházzal való kapcsolatom. A saját életemet éltem, de azért Istent nem tagadtam meg. Ha bajban voltam, Hozzá fohászkodtam, ha azonban sikerem volt, akkor azt saját magam dicsőségének tudtam be, elfelejtettem Istent.
Az italozásom elég korai kezdése, a tanulási hiány, a munkahely, a munkatársak hozzáállása mind közrejátszottak az alkohollal való közeli barátság kialakulásában, de ehhez persze kellettem én is. Hisz könnyen engedtem. Először dicsértek, "Te is felnőtt munkát végzel! Megérdemelsz egy pohár bort!", meg aztán : "az embernek teremtette az Isten"! Először csak gyermekporció, később ez szépen felcseperedett felnőtté. Én is elrészegesedtem. Munkahelyet váltottam, de az új munkahely, az új környezet is úgy kezdődött, mint a régi helyen. S akkor ott is vezetőcsere történt. Az új főnökömmel való beszélgetések folytán, amolyan igazi jó kapcsolat alakult ki köztünk. Ő mondta, hogy ez az életforma nem illik hozzám, fiatal vagyok, előttem az élet, a jövő, próbáljak változni. Nem erőszakosan csinálta, de eredménnyel. Abbahagytam az ivást, de csak fogadásból.
Közben megismertem a feleségem. Ő úgy ismert meg, mint antialkoholistát. Nem sejtette, mi van a háttérben. Az egyházi esküvővel és a két gyermekünk keresztelésével úgy éreztük, mi megtettük a magunkét az Egyház felé. Sajnos tévedtünk.
Én továbbra is ittam, a feleségem sokat takart utánam, sokat szégyenkezett. Még olyanok is akadtak, akik a válásra biztatták. (Most, utólag értem meg, hogy ő a szent oltár előtt a házasságra tett esküjét a szívéből mondta ki!) Ő hallani se akart a válásról! Én erre rájöttem, kaptam az alkalmon és visszaéltem vele. Egyre mélyebbre süllyedtem, a feleségem sokat sírt, én meg egyre többet ittam. Voltak olyan ciklusaim, hogy a kenyérrevalót - még a gyerekek elől - is elittam! A munkahelyeimről sorra az italozás miatt rúgtak ki.
Ekkor Heves megyében laktunk, s az öcsém egyik látogatásakor során látta, hogyan élünk. Abban a hitben éltem, hogy ha hazaköltözünk a szüleimhez, majd jóra fordul az életvitelem. De a hazaköltözés semmit sem oldott meg, sőt még jobban ittam. Legénykori cimborák, a régi közösség ugyanaz volt.
Édesapám még az évben meghalt. Édesanyám és a felségem között igazi anyós-meny kapcsolat uralkodott. Ez meg csak olaj volt a tűzre. Se a feleségemet, se az édesanyámat nem akartam megbántani, inkább ittam, s így az alkohol volt a kifogás, amiatt volt a veszekedés, fátylat terítve ezzel az ő veszekedéseikre.
Sikerült házat vásárolni. A Jóisten olyan kegyes volt hozzánk, hogy egy fillér előleg nélkül sikerült OTP útján megvásárolni. Ezt sajnos majdnem sikerült is elinnom, mert a részleteket nem tudtuk fizetni. A gyerekek is nőttek, egyre nagyobb volt a kiadás. Az isteni figyelmeztetéseket nem vettem figyelembe. Egyre mélyebbre süllyedtem a lejtőn. Harmadik gyermekünk születése és halála sem volt elég figyelmeztetés.
Annyira lesüllyedtem mind anyagilag, mind erkölcsileg, hogy minimálisra csökkentek az igényeim. A TSZ-ből is az italozás miatt rúgtak ki. Munkanélküli lettem, napszámra jártam és egyre jobban eladósodtam. A háztáji gazdaságom is csődbe ment. EI kellett adnom az örökölt és a juttatott vagyonrészt , amit a TSZ-ből kaptam. A gyerekeim az apjuk viselkedése miatt nem úgy tanultak, mint ahogy egy normális családban lehetett volna, ez a tanulmányi eredményeiken is meglátszott és a továbbtanulásukat is befolyásolta.
1999-re teljesen leégtem. Se munkahely, se napszám, kétségbe voltam esve. A lányom ez év nyarán fejezte be tanulmányait. Nehezen, de Isten segítségével talált munkát.
A lányom a lelki válságával a helyi parókus úrhoz fordult. Elbeszéléséből kiderült, hogy az apja alkoholista. Az első fizetéséből a családnak befizetett egy zarándok utat Máriapócsra.
Itt találkoztam életemben először Isten kegyelmével, amit fölfogtam és később meg is értettem. A Könnyező Szűzanya kegyképnél történő értetkőzésem után mély bűntudat ébredt bennem, és sokáig nem tudtam mást tenni, csak sírni. A Szűzanyához való fohászkodásom meghallgatásra talált: két hét múlva munkát ajánlottak.
A Jóistentől kaptam annyi lelki erőt, hogy a feltételeket nem elfogadtam, hanem én szabhattam egy bizonyos határig. Később megismerkedtünk a parókus úrral is a feleségével. Ők fölvetették a lehetőséget, hogy létezik egy lelkigyakorlat Máriabesnyőn, ahová alkoholistákat hívnak meg és ahol volt alkoholisták tesznek tanúságot arról, hogy józanon mennyivel szebb az élet! Október volt, mikor erről beszéltünk. November 20-a körül volt akkor a lelkigyakorlat.
A parókus úr és a felesége meghívtak, de az alkohol még visszatartott. Közelgett a Karácsony, a Szilveszter és én-nem tudtam az ünnepeket elképzelni józan állapotban. A lelkigyakorlatról hazatért parókus úr és a felesége, fölkerestek és elmondták, hogy mekkora kegyelmek és szabadulások történtek. Ezeken a szavakon titokban elkezdtem gondolkodni. Karácsonykor ugyan ott voltam a templomban, de csak testileg, lelkileg még a világ dolgain töprengtem.
2000. január 1-én jó részegen azt a kijelentést tettem, hogy "új életet kezdek". Igaz, ki is nevettek, mint mindig. Január 10-e körül újra megérkezett a meghívó a lelkigyakorlatra. A parókus úr és a felesége el is hozták, hogy jelentkezzek, ha akarok. Ekkor valami belső érzés, amit akkor még nem tudtam fölfogni, hogy mi is az, nem hagyott nyugodni és csak annyit mondtam, hogy elviszem a meghívót a főnökömnek, megmutatom neki, hogy hová is akarok menni. Másnap este a munka végeztével már eldöntöttem, hogy részt veszek a lelkigyakorlaton. Ettől függetlenül még tovább ittam.
2000. január 20-án reggel pálinkáztam utoljára. Délután érkeztem Máriabesnyőre, ahová a feleségem és a parókus házaspár is elkísért. Ettől a pillanattól kezdve, ahogy az itt található keresztutat még aznap délután végigjártam, az alkohol utáni vágyódásom elmúlt! Az ott eltöltött három nap pedig az életemben teljes kavalkádot okozott. Az ott tartott csoportos foglalkozásokon annyira megérintett a kegyelem, hogy csak sírni és sírni tudtam.
Amikor hazaérkeztem, egy pár hét és mások vették észre a változást. Nem kellett sem orvos, sem gyógyszer, elég volt JÉZUS, amint megígérte: "amit az én nevemben kértek az Atyától, azt mind megkapjátok, sőt még többet is!" Így járt a feleségem, aki csak annyit kért a Jóistentől, hogy ne legyek részeges! S a Jóisten teljesen visszaadott neki, a gyermekeimnek is, akik örömmel számolták józanságom első napjait, heteit, hónapjait. Máriabesnyőn végeztem életem első igazi gyónását! Itt járultam először római katolikus szertartás szerinti két színben való szentáldozáshoz.
Hálát adok a Jóistennek, örök hálát, hogy élhetek! Hisz' mindeddig léteztem, de nem éltem! Ez 25 év volt. Azóta létezem és élek, mert él bennem Jézus Krisztus és én ő benne élek mindörökké! Ámen
Egy kijózanodott apa, aki visszakapta a családját.