A szabadság, az igazság, a tisztaság, a belső rend, a harmónia utáni vágy mindig erős volt bennem. Elég fiatalon, talán már középiskolás koromban, felfedeztem, hogy az alkohol társaságban oldottabbá, vidámabbá tesz, a kommunikációs nehézségeken átsegít, sőt a problémákat is egyszerűbbé, könnyebben érthetővé teszi. Vidéken nőttem fel, egy év katonaság után 19 évesen kerültem fel Budapestre. A diákéveknek "természetes" velejárója volt a bulikon, sikeres vizsgák után, nyaralásokon az ivászat.
Alkoholistává válni nem egyszerű, ez egy hosszú folyamat vége. Utólag elemezve (mert csak utólag lehet tárgyilagosnak lenni ebben) azt hiszem, két olyan döntő pont volt, amikor már annak minősítem magam:
Az alkoholizmus csapdahelyzet. Alattomosan fejlődött, észrevétlenül szorított ki lassan, lépésről lépésre minden fontosnak tartott dolgot, értéket az életemből. Először csak a pénzt, aztán az időt, az érdeklődést munka és minden más iránt. A korábbi értékrendem lassan megváltozott és az alkohol fokozatosan mindent kiszorított és betöltötte a helyét. Ez már a teljes függőség állapota, a szabadság utáni vágy a rabsághoz vezetett. Gondolataim és tetteim középpontjába ez került, tulajdonképpen már sehol, semmilyen társaságban sem éreztem jól magam. Tetézte ezt az állandó rossz érzést a kifelé "normális" énemet mutatni kívánó, folyamatos képmutatás, hazug, a környezetnek mindenben megfelelni akaró farizeusi viselkedés. Mivel az alkoholizmusomat nemhogy másnak, de magamnak sem ismertem el, minden erre figyelmeztetni kívánó, vagy csak erre utaló magatartást is csökönyösen és durván elutasítottam.
Főleg külső (feleségem) nyomására próbálkoztam többször is abbahagyni az ivást, akupunktúrás kezelést kaptam, jártam egy ideig az Anonim Alkoholistákhoz is, de a lelkem mélyén még nem voltam kész a változtatásra, ezért ezek nem is járhattak eredménnyel. Inkább csak a probléma elodázását, elfedését szolgálták, önigazolást, hogy lám, én ezt is megpróbáltam... Szükségképpen el kellett érkeznem egy pontig, amikor ezt a helyzetet tovább már nem lehetett fenntartani. Ez nem külső kényszer volt, bár munkámat többször elvesztettem, családom mellettem állt. Belül kellett megérnem a radikális változtatás szükségességére. Tehetetlenségem elismerése nagyon nehéz volt, de ezután hirtelen minden könnyebb lett. El kellett fogadnom, hogy egyedül, saját erőmből a magam-ásta gödörből nem tudok kikecmeregni, és ekkor nagyon sok kéz lendült felém, mintha csak mindenki az én első lépésemre várt volna.
A fizikai nehézségeken, elvonási tüneteken könnyű segíteni, erre könnyű orvosi segítséget találni. Szerencsémre ekkor belépett a képbe egy ismerősünk, akinél "véletlenül" volt egy meghívó az akkor esedékes máriabesnyői lelkigyakorlatra. Vegyes érzésekkel mentem el oda, és nagyon katartikus élményekkel jöttem vissza. A "nem vagyok egyedül" érzés, az önzetlen, őszinte szeretet, nyitottság felkavaró volt. Megéltem Krisztus rabságból szabadító erejét. A hétvége után kezdtem el a Gamma gt csoportokba is járni, a Bartók Béla útra és a Betániába. A régen szabadultak tapasztalatai erősítenek, a józanságot most kezdők sikerei-kudarcai szembesítenek saját magammal. A hasonló, mégis más sorsú emberek között barátokat, társaságot találtam. Újra visszataláltam a hitemhez, a KASZ rendezvényein, miséin, zarándoklatain is (és ez külön nagy öröm) feleségemmel együtt veszek részt.
A józanodás, az alkoholistává váláshoz hasonlóan, egy folyamat. Kezdetben a "nemivás" ugyanúgy kitöltötte a gondolataimat, érzéseimet, mint előtte az ivás. De ez a folyamat szép és tartalmas, öröm újra felfedezni a világot. Több mint két és fél éve járom ezt az utat. Hála Istennek!