Szívem örök fájdalma, bánata, hogy nem tudunk őszinték lenni egymáshoz, nem tudunk beszélgetni, pedig mindig nagyon jó lett volna. Biztosan csodálkozol, hogy ilyen levelet írok, de már régen kellett volna, hiszen szóban, személyesen nem megy, bár sokszor megpróbáltam. Vedd ezt úgy, mint egy gyónást!
Először is köszönöm, hogy megszülettem, hogy olyan csodálatos, szeretetteljes családi légkört biztosítottatok nekünk.
Gyerekeim Isten adományai voltak és most is azok. Nem tudtam volna így, ilyenné nevelni őket, ha nekem nincs Tőletek egy biztos családi elgondolásom. Örök hála ezért!
Hogy miért, hogyan lettem alkoholista tán ma sem tudom, de már nem is lényeges. Lassan, gyorsan csúsztam lefelé. Sokat boncolgattuk a témát, de egy okot sem tudtunk felfedezni, "csak" sok-sok "apró" vagy nagyobb fájdalom következményeként. De nem volt hiábavaló, hiszen újjászülettem!!!
Tudom, milyen sok bánatot, fájdalmat, szégyent okoztam, ezért bocsánatot kérek, őszinte szívvel, teljes megbánással.
Nagyon - nagyon szeretném, ha Te is át tudnád érezni ezt az újjászületést, mert ez egy csoda, s míg az ember él, lehet újrakezdeni.
Úgy történt, hogy 1995-ben, akkor már 5 - 6 hete ittam egyfolytában, kisebb megszakításokkal, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Akkor már elég sokat tudtam a témáról, csoportba is jártam jó ideje, és mégsem. Felkelni, aludni, semmit nem tudtam, csak szenvedtem mint a kutya, bár tán már nem ittam. Az éjszakák voltak a borzasztóak, idővel elhatároztam, hogy nem olvasok meg ilyesmi, hanem imádkozom. Először mindenfélét imádkoztam, de éreztem, hogy ez így nem jó. A következő éjjel úgy döntöttem, hogy csak a Miatyánkot mondom, ha kell ezerszer is, majd csak reggel lesz. Úgy éjjel 2 óra felé fellázadtam: én csak imádkozom, imádkozom, de hol van az Atya, ha van, miért nem segít, miért nem mutatja meg magát - hisz Őt senki nem látta! Így pörlekedtem! Ekkor megjelent lelki szemeim előtt Apu, rám mosolygott, s azt mondta: "Vigyázok rád Marsa!"
Éreztem, tudtam, hogy az Úristen szólt általa hozzám, s azt is, hogy nekem nem kell többet innom, mert megszabadultam. Sajnos a pontos dátumot nem tudom, de Apu halála évfordulójának közelében volt. Utána kaptam egy ideggörcsöt, éreztem, ha elér a szívemig, meghalok, de az már nem baj. Ha meg nem, énrám örökké vigyázni fognak.
Elég zavaros időszak volt, nehezen tudtam lelkileg, idegileg túltenni magamat, de én ettől a pillanattól számítom szabadulásomat. Utána mentem Dömösre, mely már rég meg volt beszélve, itt megerősítettek abban, hogy Isten szeret, bármilyen vagyok is!
Egy új, élő hitet kaptam, azt hittem, hogy véglegesen, de nem, állandóan meg kell újítanom, újból és újból át kell magamat adnom Istennek. Akkor tudok nagyon boldog, kiegyensúlyozott lenni, ami bizony néha nagyon nehéz.
De azért gyönyörű ez az új élet!
Azóta van, akinek, akiknek (csoportomnak) mindent elmondhatok, van akinek segíteni tudok - új életem van.
Hát ezért nem volt hiábavaló!!!
Olyan nagyon szeretném, ha Te is éreznéd ezt az örömet, ezt a "megváltást"!